"Vigyázz, nehogy elvessz a hazugságok hálójában! De ha már elnyelt, lépj ki a fényre! "

2011. december 24., szombat

2. fejezet-Vizsgák

Sziasztok! Elérkezett a második fejezet ideje! Remélem, így azért lesznek, akik megdobnak 1-2 komival...nagyon örülnék neki! Szeretnék ezúton is mindenkinek kellemes ünnepeket kívánni! Ajándékban és békében gazdag karácsonyt mindenkinek! :)
Puszi
Angeles



Bella szemszöge:

Olyan gyorsan telnek a napok, hogy már követni is nehéz. Még csak pár hete sikerült megtennem, amire már olyan régóta vágytam. Edward és én szeretkeztünk. Akkor, ott igazán a magaménak tudtam őt. Éreztem, hogy mennyire szeret, mennyire vágyik rám és minden porcikájával engem véd. Még akkor is, ha nem kérem tőle.
Most vannak a vizsga napok. Nagyon sokat készültem ezekre a pillanatokra. Remélem, hogy sikerül, mert ha nem, minden tervem romba dől. Edward és én nem kerülünk egy iskolába és nem tudunk összeházasodni. Ő egy másik helyen lesz. Messze tőlem.
Éppen a fürdőben készülődtem, amikor valaki kopogtatott az ajtómon. Tudtam ki az, de megvártam, amíg megszólal. Sajnos egy hangot sem hallottam, így kénytelen voltam rá venni magam, hogy szólaljak meg.
-Edward? Nyugodtan bejöhetsz, úgy is tudom, hogy te vagy az. -mondtam és beszálltam a zuhany alá. Pár perc múlva kinyílt az ajtó és valaki belépett azon.
Majd egy pillanat alatt mögöttem termett és hátulról szorosan megölelt. Annyira jó volt érezni, ahogy hozzám simul és kényeztet, ahol csak ér engem. Megfordultam az ölelésben és megcsókoltam szerelmem, aki mintha csak erre a csókra várt volna, mert azonnal rám vetette magát. Éreztem vágyát. Minden sejtje engem akart és ezt kimutatta.
Hirtelen vadul kezdett csókolni, aztán szorosan magához rántott és úgy szorított, mint még soha eddig. Ő most nem az a féltő Edward volt. Ő tele volt dühvel és mérhetetlen vággyal, hogy megkaparintsa a zsákmányt.
-Edward! Nyugi!-mondtam, de mintha meg sem szólaltam volna. Sőt. Abban a pillanatban nekinyomott a csempének és a nyakamra tapadt. Ajka szinte égette a bőröm. Felemeltem állát, hogy a szemébe nézhessek, de most nem azokat a gyönyörű aranybarna szemeket láttam. A mostani éjfeketén villogott és gonoszan fénylett. Edward egy pillanat alatt belém hatolt, de a várva várt kellemes bizsergést fájdalom váltotta fel. Meleget éreztem odalent, de nem tudtam szólni. Edward ajkamra tapadt és a levegő vétel is nehézkes volt. Rám nehezült és még kiáltani sem tudtam. Éreztem, hogy szemem elnehezül és már nem tudom kinyitni sem. Elhagytam a külvilágot és most nem tudom, hol vagyok.
Elvesztem...valaki segítsen innen kijutni!

***napokkal később***

-Bella Edward holnap érkezik vissza, de kérlek ne is említsd neki ezt az esetet!-könyörgött Alice. Megértettem őt és én sem akartam, de valahol mégis meg akartam tudni, miért tette ezt velem. Mi ütött belé, amikor sosem volt még ilyen ezelőtt? Lemondóan bólogattam, bár legszívesebben inkább ellenkeztem volna, de tudom, valahol Alicenek is igaza volt. Jobb egy kicsit pihentetni a témát. Ezután az éjszaka után Edward elment, szerencsére csak egy kis időre, amíg kiszellőzteti a fejét. Aztán visszajön és minden olyan lesz, mint régen. Nagyon szeretem és nem lennék képes ismét belenyugodni, hogy elment. Sőt a gondolat is fáj, bele sem merek gondolni, mit teszek magammal, ha újra elhagynak engem. Megölöm magam, de azt biztos, hogy biztonságos eszközhöz nyúlok ebben az esetben.


Edward szemszöge:

Nem tudom, mégis mi ütött belém. Ezerszer lejátszom magamban azt a napot, az előzményeket, amik kiváltották belőlem ezt az egészet. Sosem akartam bántani őt, főként nem így. Elmentem Denaliba, de Bella nem így tudja. Fél. Úgy érzi, hogy Tanya emberileg is túl szép, de így vámpírként még inkább óvakodnia kell tőle. Azt hiszi, hogy Tanya érdekel engem, de előtte letagadom. Kis butuskám! Sosem tudnék úgy nézni más nőre, ahogy az én drága Bellamra.
A telefon halk zizegése szakított félbe minden pillanatot. Lassan kiemeltem zsebemből, de amikor megpillantottam a hívószámot, azonnal letettem. De ő megmakacsolta magát és ismét, újra és újra felzendült.
-Kérlek ne zaklass! Mondtam már, hogy nem lehet!-kérleltem kedvesen, de ő csak felsóhajtott.
-Edward tudod, hogy szeretlek! Mindig is szeretni foglak! És ha majd megunod azt a halandót, én itt leszek neked! Bármikor...-mondta, majd halk szuszogása kíséretében lecsapta a telefont. Én csak fejem csóválva helyeztem helyére a mobilom. Majd tovább futottam. Senki sem gondolná, hogy egy pillanat is elég, hogy minden megváltozzon. Hűség. Ez számomra a szerelemben a legnagyobb kincs. De mi van ha a szerelem két szálon ér el? Akkor is nevezhetjük hűségesnek magunkat?


Alice szemszöge:

***napokkal ezelőtt***

Jasper és én épp szerelmesen csókolóztunk, amikor szerelmem elvesztette uralmát a képessége felett. A villanyok villogni kezdtek, majd szikrát szórva kialudtak. Halk morgások jelezték, hogy más is kóstolót kíván szerelméből, ami azonban nagyon aggasztott, hogy Edward ebben a pillanatban száguldott Bella háza felé. Tudom, hogy már megtették a dolgot és Edward szereti Bellat, és félti, de Jasper képessége hatalmas. És ha elszabadul a legnagyobb szerelem sem áll az útjába. Szerelmem vadul csókolgatta és harapdálta nyakam, én pedig kéjes sóhajokkal jeleztem, mennyire kellemes a tevékenysége. Hirtelen fordított állásunkon, én pedig felsikoltottam, de nem voltam rest folytatni, amit szerelmem elkezdett. Leszaggattam róla a drága anyagokat, és vadul férfiasságára tapadtam. Ő élvezte. Éreztem, hogy vágya egyre csak fokozódik és már én sem voltam képes megállni. Kellett nekem. Eszméletlenül kívántam minden porcikáját. Ő az enyém és mindig az is marad! Mindig!!!!

***vizsga napokon***

Bella elképesztő ember. Annyi mindent átélt már és mégis olyan erős. Igen az, még ha belül meg is szakad, hiszen ahhoz is erő kell, hogy álcázzuk a fájdalmunkat. Ő képes erre! Vajon én is ilyen lennék a helyében? Nem. Én gyenge vagyok szerelmem oltalma nélkül. Ha ő nincs, már én sem lennék. Nem tudnék létezni tudva, hogy más karjában van, mást szeret, mást ölel úgy, ahogy azelőtt engem.
A vizsgaterem ajtaja hirtelen résnyire kinyílt és egy hófehér, sápadt, kissé feszült arcot láttam. Bella volt az. Kimerülten pislogott. Olyan más lett. Mintha beteg lenne, de talán csak ezek az utolsó napok vették el az erejét. Rengeteget tanult, és mindezt azért, hogy képes legyen Edward mellett lenni az egyetemen, amit együtt választottak. Alaszkába akarunk menni és ott kiváló egyetemek vannak. Bella is jön, bár ő csak azért, hogy Edward kedvében járjon. Annyira szereti a bátyámat. Sosem gondoltam volna, hogy Edward valaha is talál egy olyas valakit, aki ennyi áldozatot képes hozni miatta.


Esme szemszöge:

Bella kimerülten lépett a konyhába. Szeme alatt beesett karikák voltak, melyek kissé már kezdtek lilás színben pompázni.l Szemem vörösen izzottak, ajka fáradt mosolyra húzódott, ami azt jelentette, hogy sikerült. Megtette az első lépését az új élete felé. Ami napokkal ezelőtt történt az kész katasztrófa volt. Tragédiába torkolhatott volna, de szerencsére nincs az a képesség, ami szétválasztaná a két szerelmest. Boldoguk voltunk. Mindannyian azok vagyunk és azok is leszünk most már. Bella mosolya beragyogja az eget, az életet és szebb minden álmomnál. Olyan ő nekem, mint a saját gyermekem. Most magamat látom. Az emberi Esmet. Még egyszer nem lennék képes elhagyni őt. Soha! De mi van, ha még egy alkalom nyílik erre. Mi van, ha ezt be kell bizonyítanom még akkor is, ha családom, ha a szerelmem ellen is kell fordulnom. Megteszem! Erre megesküszöm bárkinek, aki csak szeretné...

2011. december 4., vasárnap

1. fejezet-Tavaszi szünet

Sziasztok! Hát végre elkészült az első fejezet. Remélem ezzel már jobban kiélesedik a véleményetek a történetről! Remélem, lesznek, akiket érdekel a törim és rendszeres olvasóm is lesz (idővel) XD
Szép napot! 



Gyönyörű napsütéses reggelre ébredtem ezen a napon. Már-már nyárias idő uralkodott eme reggelen. Imádom, amikor süt a nap. Persze Edward mellett már megszoktam a hideget, de az nem olyan hideg, az kellemes érzéssel tölt el.
-Szia kicsim! -jött apa a konyhába, amikor éppen reggelit készítettem. Hiába nélkülem még mindig abban a büfében kajálna, ahol minden este húst hússal eszik...
-Szia! Jó reggelt! -köszöntöttem én is fülig érő szájjal, amit észre is vett.
-Mi ez a nagy jó kedv lányom? -kérdezte kíváncsian.
-Oh hát a válasz egyszerű. Szerelem. Ez mindent megváltoztat. -mondtam egyszerűen.
-Nos igen. Éppen erről szerettem volna veled beszélni. -kezdte és eddigi mosolya most eltűnt. Arca komolyra váltott.
-Miről apa? -kérdeztem, bár már tudtam, mi lesz a téma. Éppen ezért hangomon érződött a feszültség.
-Nos szeretném, ha egy kicsit több időt töltenétek külön. Félek, hogy megint akkora depresszióba esnél, ha elmenne...-mondta, de itt abba hagyta. Muszáj volt abbahagynia, mert én lecsaptam a fazekat a szekrényre. Persze az edényben forró víz volt a tojás miatt, és naná, hogy a víz a kezemen landolt. Felordítottam a fájdalomtól, bár őszintén szólva volt már ennél sokkal nagyobb fájdalmam is. Például, amikor James megharapott, vagy amikor ugyanezen a napon eltörte a lábam és a combomba állt egy hatalmas üvegszilánk. De van valami, ami ezekhez a sérülésekhez képest a halál is lehetne. Sőt a halál még könnyebb. Edward hiánya a legnagyobb fájdalom, ami valaha ért és érhet még, de nem, ezt nem hagyom, soha többet nem mehet el tőlem. Azt nem fogom engedni, nem szabadul tőlem, amíg élek...
-Tudod mit apa inkább most menj dolgozni! -mondtam, mert a nagy gondolkodásban elfelejtettem, hogy az imént leforráztam a kezemet, így amikor hozzá értem, felszisszentem.
-Azt már nem. Most azonnal bemegyünk a balesetire! -mondta ellenkezést nem tűrve.
-Igen is főnök! -szalutáltam a kezemmel és elindultam apám után.

/kórházban/
-Bella már túl jól ismerünk ezen a helyen. -viccelődött Carlise, amikor éppen kötötte a sebeimet. Azért nem gondoltam volna, hogy ennyire leforráztam magam. Apám szerint azért vagyok ilyen vak, mert szerelmes vagyok. Nos azt hiszem ebben van valami igazság.
-És az talán baj? -kérdeztem én is viccelődve.
-Bella, hallottam mi történt! Jól vagy édesem? -jött be aggódva Edward. Olyan édes, amikor aggódik értem. Apám illedelmesen odébb állt, így szerelmem közel kerülhetett hozzám és megölelt. Közben figyelt. Gondolom Carlise gondolatban üzent neki. Majd később megkérdezem miről volt szó.
-Semmi bajom. Ne aggódj! Csak a szokásos. -mondtam és próbáltam mosolyogni, bár őszintén szólva ez a baleset most tényleg nagyon fájt, de nem szabad kimutatnom, mert akkor gyengének látszanék és azt én nem akarom.
-De nézd meg hogy néz ki a kezed! -mondta aggódva.
-Hiszen nem is láthatod már a kezem, mert már be van kötve. -mondtam, hogy vegye észre magát mielőtt elszól valamit apám előtt. Persze vette a lapot, és a hirtelen elhallgatás sem javított a helyzeten. Túl feltűnően állítottam volna le? Nem tudom, de most már mindegy.
-Na jól van. Most már kész is vagy. Vigyázz magadra, mert nem veszíthetünk el egy ilyen angyalt. -bókolt Carlise. Persze tudom, hogy főként Edwardra és Alicere gondolt. A Cullen család mostanra már teljesen a szívemhez nőtt és nem tudnám őket elhagyni soha.
-Köszönöm! Akkor most menj dolgozni! Látod semmi bajom. -mondtam és megöleltem apámat, aminek az lett a vége, hogy meghúzódott a bőr a kötés alatt, amitől azt hittem elájulok. Iszonyatosan tud fájni. Aztán elindultam ki az ajtón, mert az iménti mozdulattól kijöttek a könnyeim. Gyorsan letöröltem, bár szerintem Carlise és Edward látta. Talán apám előtt még játszhatom az erős lányt.
-Jól van, akkor köszönök mindent Dr. Cullen! Sziasztok! -köszönt el és szerencsére nem nézett rám még egyszer. Megfordultam, éreztem, hogy minden szem rám szegeződik. Jól éreztem, mert Edward és Carlise engem figyelt és tudtam, hogy mindent észrevettek, de nem szóltak semmit sem. Szerencsére. Bár Edwardot ismerve, biztosan szóba hozza majd később. 
-Nos, ha már eljöttél hozzám, akkor csinálhatnánk valamit. Nem gondolod?-kérdeztem szerelmemtől.
-De. Csináljunk valamit. -mondta, bár hangja még mindig nem volt nyugodt.
-Fiam, ne aggódj! Semmi baj nem történt. -mondta Carlise, amit nem értettem. Most mellém állt, vagy valami másról volt szó.
-Ezt nem most kellene megbeszélnünk! -szidta le fogadott apját szerelmem. Most már biztos, hogy valami teljesen más dologról volt szó.
-Miről maradtam le? -kérdeztem kíváncsian.
-Semmi közöd hozzá! -üvöltött rám Edward. Megijesztett. Ez nem ő volt. Bizonyára észrevette, hogy milyen rémült vagyok.
-Ne haragudj! Sajnálom!-kért bocsánatot és homlokon csókolt.
-Persze. -mondtam és megbántottan kisétáltam az ajtón. Utólag gondolkodtam, el sem köszöntem Carlisetól. Edward nem érdekel. Komolyan mondom, hogy mostanában annyira furcsán viselkedik, hogy nem ismerek rá. Ő már nem az az Edward, akit én megismertem az iskolában annak idején.
-Bella! Kérlek várj meg! Mondtam, hogy sajnálom. -kiabálta utánam.
-Persze Edward. Te mindent csak mondani szoktál, de tudod mit?! Nekem ebből elegem van. Megváltoztál. Már nem látom benned azokat a dolgokat, amiket régen. -adtam ki magamból.
-Mégis mit akarsz? Hm? Amellett, hogy valaki mindig a nyugalmadra tör, még akkor üldözöd a baleseteket! -ordította.
-Na ebből elég volt. Senki nem kérte, hogy védj meg.- üvöltöttem már én is. Az egész kórház minket nézett, de most nem érdekelt. Most fájt a kezem és a szívem is egyszerre. Megbántottak. Mélyen. Túl sok mindent éltem már át ahhoz, hogy még mindig egyre és egyre több balszerencse következzen.
-Rendben van. Te mondtad. -mondta, aztán elindult vissza Carlise irodájába. Hirtelen felfogtam, hogy ezt a mondatomat szakításnak vette. Nem! Nem engedhetem, hogy elmenjen, azt nem élném túl.
-Francba! Francba! Francba! -ismételgettem, mert iszonyatosan ideges voltam.
Szépen lassan elindultam az erdőbe, hiszen tudtam, hogy most Alicere van szükségem. Úgy éreztem, hogy valaki követ, bár féltem hátra nézni. Az a jelenet olyan lenne, mint a filmekben. Gyorsabban kezdtem szedni a lábaimat. Hirtelen két kéz ragadta meg a kezemet és én sikítottam egy nagyot. Aztán megláttam az elrablóm arcát. Hogy az a...!
-Alice! A fenébe is! Miért nem tudsz normálisan közlekedni? -kérdeztem tőle mérgesen.
-Mert jómagam sem vagyok normális. -mondta nemes egyszerűséggel és arcán egy mosoly jelent meg.
-Alice? Annyira...annyira...-dadogtam, mert már a torkomban volt a sírás. Megölelt engem. Most nyugtató hatással volt rám ez az ölelés. Nem az a fojtó ölelés volt, ami Alice specialitása.
-Shh! Nyugalom! Most ennyire megijesztettelek, mert akkor Edward megöl. -mondta halkan, de még hallhatóan.
-Nem...nem...nem arról...van szó. -nyögtem ki végre.
-Akkor? -kérdezte kíváncsian.
-Edward. -ennyit mondtam, mert jól tudtam, hogy Alice tudja milyen furcsa mostanában a testvére.
-Már megint mi a fenét csinált az a bunkó? -kérdezte dühösen.
-Nem érdekes. Tudom, hogy én is hibás voltam. -magyaráztam. Nem akartam, hogy azzal, hogy most mindent elmondok drága barátnőmnek, azzal elrontom az esetleges esélyem a béküléshez.
-Dehogy nem érdekes. Még szép, hogy az. -mondta.-Ki vele! -tette még hozzá.
-Alice már mondtam, hogy mindegy. A lényeg, hogy segíts nekem kiengesztelni. -mondtam és láttam felcsillant a szemében valami remény.
-Naná, hogy segítek. Irány a pláza. Van már valami ötleted? -pörgött be Alice.
-Nos ami azt illeti már van ötletem. -válaszoltam.
-Huhh a szemed csillogásából ítélve nagyon szupi-szupi ötlet lehet. -mondta ugrándozva.
-Alice, nyugalom! -csitítottam barátnőmet.
A plázában mindenféle szexi ruhát összevásároltunk, bár én nem akartam. De Alice már csak Alice.

/Este a Cullen villában/
-Mi az Bella mit akarsz a mi kis Eddy fiúnkkal? -kíváncsiskodott Emmett, amire én elvörösödtem. Ezt élvezte. Megállj csak, ha majd végre én is egy leszek közületek, megkapod a magadét.
-Jujj Bella az most a dühtől van, vagy érzékeny pontodra találtam. -csipkelődött tovább, amikor meglátta a vörös fejemet.
-Emmett Cullen, ha most azonnal nem hagyod abba, akkor te valami egészen mástól leszel vörös!- kiabálta Rosalie. Szerencsére rá mindig számíthatok.
-Köszi Rose! -mondtam. Aztán a ház üres lett.
Emmett és Rosalie elmentek kipróbálni a kis kunyhójukat, amit tegnap készített ez a nagy medve. Alice és Jasper romantikázni mentek egy teljes éjszakára. Esme elment az árvaházba és onnan megy a kórházba, hogy meglepje Carliset. Ők is elmennek valahova. Bár őket nem kérdeztem. Az ő kapcsolatuk a legmeghittebb. Vagy nem is tudom, mi lenne rá a megfelelő szó.
Elkészült a szoba és én is. Egy dögös ruhát vettem fel. Táncolni fogok Edwardnak. Na igen. Egy ideje titkoltam, hogy rúdtáncos órákat vettem. Igazából a nászutunkra tartogattam, de most be kell vetnem, mert Edward haragszik. Másrészt talán így elfelejti azokat a buta őskori szabályokat. Remélem!
Hallottam, hogy az ajtó csukódott és én felkészültem Edward jöttére. Lassan lépkedett a lépcsőn és tudtam, hogy minden rózsaszirmot felemel és megszagol. Ismertem.
A kilincs lenyomódott és belépett rajta életem szerelme, Edward.
Ahogy belépett a zene elindult és én táncolni kezdtem a zenére. Lefagyva állt meg az ajtónak dőlve és én odamentem hozzá. Megfogtam a kezét és az ágy felé kezdtem húzni, ahol ellöktem és ő készségesen engedte magát letolni az ágyra. Ezután visszamentem a helyemre és folytattam a táncot. Szerelmem ámuldozva figyelte lépéseimet. Szinte itta minden mozdulatomat. Láttam rajta, hogy már önkívületi állapotban van. Odamentem hozzá szépen, lassan, érzékien és finoman tolni kezdtem a kezemmel, hogy feküdjön az ágyra. Ott szexisen dörgölőzni kezdtem, mint egy kis cica, majd lassan elkezdtem kigombolni az ingét. Nem ellenkezett, szóval elértem a célomat. Szenvedélyesen megcsókoltam, de közben hozzá simultam Edwardhoz és simogattam, ahol értem. Féltem egy kicsit. Hiszen ha elérem a célomat, akkor nekem ez lesz az első alkalom, hogy ilyet csinálunk Edwarddal.
Nem ellenkezett és én folytattam. A zene közben váltott és lágyabb, lassabb szám következett. Már nem volt rajtam semmi ruha és rajta sem. Már csak egy valami volt hátra. A beteljesülés. A vágyunk csillapítása.
Szerelmem lassan fölém hajolt és megcsókolta a nyakam. Apró szúrást éreztem ott lent és rájöttem, hogy megtette. Végre megtette, amire oly régóta vágytam, vágytunk. Lassú mozdulatokkal próbálta kellemsebbé tenni ezt az élményt és a szúrás lassan kiszivárgott a tagjaimból. Eltűnt örökre. Amint már én is felszabadultan mozogtam, gyorsításra késztettem szerelmem, aki készségesen tette a dolgát. Szenvedélyesen csókolóztunk, ölelkeztünk. Forró szerelmünket adtuk ebbe a táncba és vágytunk egymásra. Ízlelni akartunk minden porcikánkkal, s minden porcikánkat.

2011. december 2., péntek

Prológus

Sziasztok! Meghoztam a prológust, legyen ez amolyan kis ízelítő a történetemből. Remélem, tetszeni fog nektek és sok-sok olvasóm lesz, akik biztatnak, vagy esetleg segítenek javítani munkáimat, hibáimat :) Szép estét!
Puszy


Isabella Marie Swan győzött. Győzött és a nyereménye nem más, mint Edward Cullen szíve, szerelme. Örökké együtt fogunk élni és szeretni egymást. Remélem, hogy végre megértette, hogy nem biztos, hogy az a jó nekem, amit ő jónak lát! Már csak egy-két hónap és érettségi. És az érettségivel együtt az esküvőnk és vele együtt az átváltozásom ideje is közeleg. Nincs már messze a végzetem. Követ, lohol utánam és lassan célba ér. Talán jól végződik. Mert jól kell végződnie! Pontosan úgy fog történni minden, ahogy azt én elgondolom, mert megérdemlem ennyi szenvedés után. A pokolban éreztem magamat a hiánya miatt és most itt van. Itt van és soha nem engedem ki a karmaim közül, mert megküzdöttem érte és nem kapja meg senki sem. Senki!!!!
Pedig ekkor még álmodni sem mertem volna, hogy mi minden fog  velem, velünk történni és talán a boldog vég sosem jön el. Talán megváltozik minden. Talán rossz irányba fog menni az utunk, talán a jó felé, de abban biztos vagyok, hogy én mindent meg fogok tenni azért, hogy ő az enyém maradjon és szerethessem örökre! És szerelmünk ne kerüljön a hazugságok hálójába! Soha!

Kedves betévedők!

Sziasztok! Kedves (remélem) leendő olvasóim ezen az oldalon egy twilight történetet olvashattok és remélem tetszeni fog az agyszüleményem :) Nem ígérhetek semmit, én csak annyit mondhatok, hogy a szívemből szól majd hozzátok a történetem és ti vagy befogadjátok azt, vagy nem :) Még elfér néhány apróság a blogon, de ezzel lassanként el is készülök. A történetet több könyvesre tervezem. Talán három, ez tőletek is függ. Szóval szeretettel üdvözöllek Angeles blogján!

A történetről elöljáróban csak ennyit szeretnék:

Tartalom:
Isabella Marie Swan megbocsájtott szerelmének, Edwardnak. Nem tud nélküle élni és ezt mindenki jól tudja. Bella belehalna, ha még egyszer át kellene élnie a múltban történteket. Edward mindent megígér a lánynak, de mi van, ha mégsem működik? Mi van, ha Edward mégis megfutamodik és önzetlenségére hivatkozva ismét elhagyja Bellat? Mi lenne akkor, ha Bella újra belecseppenne boldognak egyáltalán nem mondható életébe? Olvass és minden kérdésre megkapod a választ!

Mint mondtam ez egy könyvsorozat lesz, aminek a címe: Szerelmi tánc.
Az első könyv címe pedig Hazugságok hálójában.
Hamarosan hozom a prológust és igyekszem az első fejivel is :)

Puszy

Angeles